Séra Szandra 

Lovas sportedző, az Equus Kör Önfejlesztő Lovastábor szakirányú táborvezetője.

„Édesapámtól örököltem a lovak szeretetét, már 6 évesen nyúztam szüleimet, hogy vigyenek lovagolni. A kezdetekkor a klasszikus angol stílus alapjait sajátítottam el, majd a díjugratás irányába kacsingattam, de valahogy nem éreztem magaménak. Ekkor vitt el édesapám egy western versenyre, ahol rögtön éreztem, hogy ez az én világom. Kipróbáltam magam majdnem minden versenyszámban, a gyorsasági számoktól (szlalom, hordókerülés) kezdve a performance számokig (trail, pleasure, horsemanship). A western lófajták szerelmese lettem, komolyabban szerettem volna a tenyésztésükkel foglalkozni, így agrármérnöki, majd lótenyésztői képesítést szereztem, melynek birtokában alapos szakmai háttér biztosított a ránk bízott lovak tartását illetően is.”

Szandrával nyári táborainkban és kurzusainkon találkozhattok majd! Minden lóval, lovakkal kapcsolatos problémával, kérdéssel, kéréssel bátran fordulhattok hozzá az események ideje alatt és után is!